Bemutatkozunk

2012-ben, Fanni kislányunk megszületésével, életünk legnagyobb kalandja kezdődött el: család lettünk. Ekkor még nem is sejtettem micsoda logisztikai bravúr édesanyának lenni, és mekkora hasznát veszem majd, hogy előtte 10 évig rendezvényszervezéssel foglalkoztam.

Kellett ez a tapasztalat, hogy képes legyek úgy szervezni a napjainkat, az életünket, hogy Fanninak komfortos legyen és közben mégis mindent elintézzünk. Hogy megfelelő környezetben érjen minket a szopizás, hogy játszunk, mozogjunk, eljárjunk babaközösségbe, hogy meglátogassuk a családunkat, a keresztfiamat és a barátainkat, de mindezek közt sokat legyünk levegőn is, amikor a kislányom aludni, pihenni tud a babakocsiban, felkészülve a következő éber időszakára. Emellett jusson időnk a háztartásra, és netalántán az engem kikapcsoló szellemi munkára, mozgásra…

Ugye Ti is sokat kérdezitek, miért áll egy nap csak 24 órából?!:) Lakhelyünkön, a IX. kerületben szerencsére komfortos az infrastruktúra, ám babás-mamás foglalkozások, és főképp babás-mamás közösségi élet (a játszótereken kívül) nagyon kevés volt akkoriban. Ha ilyenre vágytam bizony más kerületbe kellett mennünk. Pedig milyen fontos, hogy ebben az időszakban ne legyenek egyedül az édesanyák az őket foglalkoztató kérdésekkel, nehézségekkel és legyen hasonló helyzetű barátnő, szakember, támasz!

Így jött létre életünk második legnagyobb családi kalandja, a VertikaLAND baba-mama klub, ahol színes és állandóan bővülő programmal és sok-sok szeretettel várunk minden kalandra kész kismamát, gyermeket, anyukát, apukát, nagymamát és nagypapát egy közös kalandra! Ismerjétek meg játékainkat és fejlesztő foglalkozásainkat, mondjátok el, hogy tetszett és milyen programoknak örülnétek még, s mi azokat is megvalósítjuk!

Közben persze az élet nem állt meg, 2014-ben megalakult a VertikaLAND családi bölcsödénk, 2015-ben megszületett második gyermekem Bence, 2020-ban pedig létrehoztuk a bölcsink családias folytatását a Kincses Sziget Óvodát. Csak a helyszín nem változott, a lakhelyünk, ahol minden alakul azóta is körülöttünk azóta, hogy Fanni megszületett...

 

Kis Bernadette

 

 
elérhetőségünk
1094 Budapest Balázs Béla u. 32. B épület földszint sarok üzlethelyiség (Balázs Béla - Sobieski János utca sarok)
+36 20 9179 539
Lájkolj minket